Nagyon nemzetközi környezetben dolgozom, így a kollégák között gyakran kerülnek szóba a német nemzeti ünnepek és a helyi sajátosságok. Legutóbb, miután felsoroltuk a tartományra jellemző munkaszüneti napokat, és megemlítettünk olyan érdekes és kiemelkedő rendezvényeket, mint a Karnevál és ezzel együtt a „Rosenmontag”, eszembe jutott, hogy van még egy olyan időszak, amit legalább akkora hűhó övez, mint a farsangot. Persze nem egy másik jelmezes bohóckodásról van szó, ennél egy sokkal komolyabb tavaszi észvesztésről. Ez pedig nem más, mint az eper- spárga szezon!

Teljes az őrület a május-júniusi idény alatt, mindenhol óriási műanyag eprek és spárgák hívják fel a friss áruval ellátott út menti standokra a figyelmet. A spárgák minőség szerint osztályozva, az eper ládákba szedve kapható, az utcán felállított spárgapucoló gépezet látványa is hozzátartozik a mindennapokhoz. Persze, mindez a szupermarketekben is megtalálható, de azért lássuk be, az utcai élmény meghatározóbb. Természetesen az éttermek sem maradnak le a kínálatukkal, az étlapokon átveszik a hatalmat a friss termést feldolgozó, külön erre az időszakra komponált spárgás, epres, illetve spárgás-epres fogások. A kifejezetten eme páros termelésére specializálódott gazdaságok kisebb fesztiválokat szerveznek, hogy közelebb hozzák a vásárlókat, és a legkülönbözőbb termékekkel és ételekkel vendégelik meg az odalátogatókat. Lenyűgöző a németek eme piros-fehér páros iránt tanúsított lelkesedése, semelyik másik zöldség vagy gyümölcs kapcsán nem láttam hasonlót.

Az igazság az, hogy a fehér spárga sosem tudott lázba hozni, nem úgy, mint az eper. Magam is nagy rajongó vagyok, olyannyira, hogy az eper májusi turnéjára mindig az első sorba veszek jegyet. Nem akarok lemaradni róla, minden percét kiemelt helyről szeretném élvezni. Így májusban mi is ellátogattunk egy helyi eperfarmra, ahol kicsit közelebbről is betekintést nyerhettünk az eper termesztésének titkaiba, megkóstolhattunk a különböző fajtájú epreket és belőlük készült kreatív fogásokban sem volt hiány. Mindent uralt az eper, a színe, a formája, az illata, a dekoráció is csupa epres vagy gyümölcsközeli motívum, a szalvétákon pedig egy házi eperlekvár receptjével kedveskedtek a vendégeknek.

Annyira tetszett, hogy megpróbáltak mindent „epresíteni”, hogy már akkor biztos voltam benne, hogy ki fogom próbálni a szalvétán lévő receptet, amikor az utolsó falat, isteni eperraguval és tejszínhabbal tálalt házi gofrit pucoltam be az epermintás tányérról. Egyszerűen tetszett a hely hangulata, a kedves ötlet, hogy szalvétán megosztott recepttel hozzák meg a kedvet a lekvárfőzéshez és ugyanezzel ösztökéljék a látogatókat, hogy rögtön a lekvárnak valót is megvegyék.

Jöjjön is a recept!

Hozzávalók:

• 1 kg negyedbe vágott eper
• 0,5 kg befőzőcukor (2:1)
• 1 evőkanál kakukkfűlevél
• 1 teáskanál őrölt bors

 Elkészítés:

Az epret összekeverjük a befőzőcukorral és egy órát állni hagyjuk. A receptleírásban ugyan nem szerepel, de ehhez a művelethez jobb üveg vagy porcelán tálat használni. Ezután átöntjük egy lábosba és forrás után 3-4 percig forraljuk. Az utolsó percben hozzáadjuk a fűszereket, majd üvegekbe töltjük. Én ilyenkor még egy 5-10 percre fejre szoktam állítani az üvegeket. Kész is.

Nem tudtam pontosan, hogy mit is várjak ettől a kombinációtól, de egyáltalán nem csalódtam, sőt. Alapvetően az eper íze dominál, némi huncutságot érzünk csak, ami éppen, hogy megbizsergeti az ízlelőbimbókat. Nagyszerű gasztroajándék lehet belőle.